Szüleimnek már a 80-as években családi vállalkozásuk volt. Persze nem nyíltan, mindig valamilyen akkor megengedett forma mögé rejtve. Például gebines presszó, vagy GMK, vagy később egy MGTSZ szakcsoportja. Sikeresek voltak, jól éltünk. A siker akkor azonban nem a teljesítményen múlt, hanem a lehetőség megszerzésén. Lehetőséghez pedig az jutott, aki tudta kit kell lefizetni. Nem az volt a kérdés, hogy miként tudnánk jobban csinálni az üzletet, mint a másik sarkon lévő üzlet, hanem hogy mi voltunk az egyetlenek akik az egész környéken kibulizták, hogy megnyithassák az üzletet. Aztán jött a rendszerváltás. A privatizációs rallyból szüleim kimaradtak - nem voltak megfelelő állami pozícióban. Ugyanúgy próbáltak folytatni mindent, mint korábban, csak sajnos megváltoztak az emberek, már nem tudták miként kell az új dolgokhoz hozzányúlni. Szép lassan a családi birodalom leépült és csődbe ment.
Miért írom ezt le? Mert úgy érzem a pofátlanság és mások hülyének nézése nem változott, csak a módszerek különböznek mind a gazdaságban, mind pedig a politikában. Anno mindenki tudta, hogy Béla nem azért tudott exporttal foglalkozni (mikor ez szigorú állami monopólium volt) mert ő olyan ügyes, hanem azért, mert megtalálta azt az embert aki megfelelő mennyiségű csúszópénzért kitalálta, megoldotta, hogy hogyan kapjon engedélyt. Ma ez a típusú korrupció megszűnt, de mivel az alapkoncepció változatlan áthúzódott az állami megrendelésekre. A kisvállalkozások szintjén minimálisan van csak jelen, többek közt azért, mert a velük érintkező szerveket ellenőrzik a legjobban és itt vannak jelen leginkább a csúszópénz ellenes rendszerek. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy egy-egy önkormányzati, állami zsírosabb megrendeléshez hogyan lehet hozzájutni (ha nem is embereket, hanem pártokat lefizetve). De ettől még közbeszereznek, vakítják a népet - hülyének néznek mindenkit.Hogy jön ez a politikához? Pusztán a mentalitás végett. Ahogy a korrupció és az állam gazdasági szerepvállalásában, úgy az ország irányításában is ez a 60-as IQ-t feltételező, jószág elmélet érvényesül.
Az elmúlt időszakban rengeteg interjút, véleményt, segélykiáltást hallottam jobbról, balról a demokrácia leépítéséről, a központosításról. Azt azonban nagyon ritkán fejtették ki, hogy ez a megszokott magyar mentalitással történik: kívülről minden szép és jó, demokratikus, viszont a működés már magyaros. Vegyünk bármilyen független, választott testületet. Valóban megfelelnek egy köztársaság (bár már nem vagyunk az, ugye) alapszabályainak - a kormány, vagy pártok hivatalosan nem parancsolhatnak nekik, azt csinálnak, amit akarnak. Azonban a testületi tagok, akiket beválasztottak hű katonák, akik a hivatalos csatornákat megkerülve, egy a vezér által adott ukáz alapján cselekszenek. Mindemellett, ha már betolták őket ezekre a helyekre, gyorsan meghosszabították a mandátumokat, hogy ha véletlen a következő választáson nem a most regnáló hatalom nyerne, akkor meglegyenek a saját emberek a kulcspozíciókban. Így aztán ha bármilyen belső, vagy külső (EU) támadás, kérdés jön a demokrácia leépítésével kapcsolatban nyugodtan lehet mutogatni, hogy ez nem igaz, hiszen nálunk független testületek irányítják például a médiát. Itthon ezt még sokan el is hiszik és nem csak a vak hívek. Ők a nyáj, akiket hülyére lehet venni, mivel inkább azzal foglalkoznak, hogy hó végén még jusson parizerre. A maradék, akinek van ereje még gondolkodni, pedig hülyére vannak véve.
Vajon ez a kormány bűne? Az ellenzéké? A miénk, hogy nem tüntetjük szét a fejünket? Nem kérem, ez a demokrácia hibája - nincs olyan fék egy köztársaságban, ami megállítaná a többség akaratát. Erről szól ugyanis az egész. Ha lenne, lett volna akkor a XX. század is máshogy alakul, pl. Hitler nélkül.
