Econophon

Szerintem a legnagyobb gáz itthon ott kezdődik, hogy nincs ilyen. Mert kérem, ugyan mondja meg már nekem valaki, hogy mi ma Magyarország komparatív előnye?

A 90-es években a nagy külföldi tőkebevonások idején sokszor hangoztatták, hogy bizony a magyar jól képzett és ehhez képest olcsó munkaerő, amiért érdemes itt beruházni. Kvázi anno ez volt a versenyelőnyünk a világban. Kb. európai szint, de a nyugatabbra lévő melósnál sokkal olcsóbban.

Csak hogy én attól tartok ez pusztán helyzeti előny volt, amely hosszú távon nem fenntartható. Tudniillik a jól képzett munkás egyre többet szeretne keresni, egyre jobban akar élni, mondjuk úgy, mint a külföldi. Az EU megnyitásával ha ezt nem kapja meg itthon, külföldre megy (és nem csak az orvosok). Ha itthon akarjuk megadni, olyan szociális juttatási rendszer és mesterséges jólét kell, ami országcsődhöz vezet (ismerős a mai helyzettel kapcsolatban?).
Még kitart nálunk néhány német gyár, akik talán elvből, no meg a máshol soha nem látott adókedvezmények és támogatások hatására talán bővítik is kapacitásaikat. De a nagy tőkebeáramlások kora nagyjából lejárt.

Nos, hova tovább? Ja persze, a híres magyar "agy"! Az egy főre jutó legtöbb Nobel-díjas ország! Erre jó büszke lenni, na majd ezt felvirágoztatjuk! A valóság azonban az, hogy szinte minden magyar kutató kizárólag külföldön tudott nagy munkát letenni, elismeréshez jutni. Ez nem feltétlen a mentalitásunkon múlt, vagy múlik (persze az sem kedvez), hanem azon a tényen, hogy a kutatás fejlesztés nem olcsó játék, pláne nem a mai menő iparágakban. Hogy tudnánk itt tartani a kiemelkedő tudósokat, ha nincs pénz a megfelelő háttér környezet finanszírozására? És nem azért nincs, mert másra költjük, hanem azért, mert erre akkora országok mint mi nem képesek.

Svájc - finom mechanika (óra), pénzügyi szektor; Németország - ipar; Franciaország - bor, sajt, mezőgazdaság; Anglia - kereskedelem / ipar. Minden gazdaságilag meghatározó, sikeresnek tartott országról egyből beugrik, hogy vajon mitől is az. Az is látszik, hogy ezen területek erőssége nem gyors kormányzati / politikai elhatározások kérdése, hanem évszázadok alatt kifejlődött specializációk, melyeket a földrajzi adottság, a politikai környezet, a történelem és a szerencse alakított.

Magyarországnak ma nincs komparatív előnye. Régen volt. Nem is annyira régen. Magyarország volt Európa éléskamrája az egyik leghatékonyabb mezőgazdasággal. Nem véletlen, hogy az EU csatlakozás előtt a franciák be voltak tojva tőlünk. Akkor még nem tudták, hogy a szocializmus alatt szétverték az agráriumot, a béna rendszerváltás utáni kormányok pedig inkább sztrádákat építettek ahelyett, hogy valami termelő bázist erősítettek volna. Persze szép és jó, hogy autópályán el lehet menni Szabolcsba, csak minek, ha már nem termelnek ott almát, amit el lehet hozni.
Azon kívül, hogy nincs komparatív előnyünk a legfájóbb, hogy nem is nagyon foglalkozik ezzel senki. Legalábbis kommunikációs szinten nem. Olyanok vagyunk, mint a frissen érettségizett szakma nélkül, akinek gőze sincs mit akar csinálni. Eléldegél alkalmi melóból, a családi kasszából (aztán csodálkozik, ha továbbra is regulázni akarják) de nem látja az irányt. Ebből pedig nem lesz így nagy karrier... 

Szüleimnek már a 80-as években családi vállalkozásuk volt. Persze nem nyíltan, mindig valamilyen akkor megengedett forma mögé rejtve. Például gebines presszó, vagy GMK, vagy később egy MGTSZ szakcsoportja. Sikeresek voltak, jól éltünk. A siker akkor azonban nem a teljesítményen múlt, hanem a lehetőség megszerzésén. Lehetőséghez pedig az jutott, aki tudta kit kell lefizetni. Nem az volt a kérdés, hogy miként tudnánk jobban csinálni az üzletet, mint a másik sarkon lévő üzlet, hanem hogy mi voltunk az egyetlenek akik az egész környéken kibulizták, hogy megnyithassák az üzletet. Aztán jött a rendszerváltás. A privatizációs rallyból szüleim kimaradtak - nem voltak megfelelő állami pozícióban. Ugyanúgy próbáltak folytatni mindent, mint korábban, csak sajnos megváltoztak az emberek, már nem tudták miként kell az új dolgokhoz hozzányúlni. Szép lassan a családi birodalom leépült és csődbe ment.

Miért írom ezt le? Mert úgy érzem a pofátlanság és mások hülyének nézése nem változott, csak a módszerek különböznek mind a gazdaságban, mind pedig a politikában. Anno mindenki tudta, hogy Béla nem azért tudott exporttal foglalkozni (mikor ez szigorú állami monopólium volt) mert ő olyan ügyes, hanem azért, mert megtalálta azt az embert aki megfelelő mennyiségű csúszópénzért kitalálta, megoldotta, hogy hogyan kapjon engedélyt. Ma ez a típusú korrupció megszűnt, de mivel az alapkoncepció változatlan áthúzódott az állami megrendelésekre. A kisvállalkozások szintjén minimálisan van csak jelen, többek közt azért, mert a velük érintkező szerveket ellenőrzik a legjobban és itt vannak jelen leginkább a csúszópénz ellenes rendszerek.  Ugyanakkor mindenki tudja, hogy egy-egy önkormányzati, állami zsírosabb megrendeléshez hogyan lehet hozzájutni (ha nem is embereket, hanem pártokat lefizetve). De ettől még közbeszereznek, vakítják a népet - hülyének néznek mindenkit.Hogy jön ez a politikához? Pusztán a mentalitás végett. Ahogy a korrupció és az állam gazdasági szerepvállalásában, úgy az ország irányításában is ez a 60-as IQ-t feltételező, jószág elmélet érvényesül. 

Az elmúlt időszakban rengeteg interjút, véleményt, segélykiáltást hallottam jobbról, balról a demokrácia leépítéséről, a központosításról. Azt azonban nagyon ritkán fejtették ki, hogy ez a megszokott magyar mentalitással történik: kívülről minden szép és jó, demokratikus, viszont a működés már magyaros. Vegyünk bármilyen független, választott testületet. Valóban megfelelnek egy köztársaság (bár már nem vagyunk az, ugye) alapszabályainak - a kormány, vagy pártok hivatalosan nem parancsolhatnak nekik, azt csinálnak, amit akarnak. Azonban a testületi tagok, akiket beválasztottak hű katonák, akik a hivatalos csatornákat megkerülve, egy a vezér által adott ukáz alapján cselekszenek. Mindemellett, ha már betolták őket ezekre a helyekre, gyorsan meghosszabították a mandátumokat, hogy ha véletlen a következő választáson nem a most regnáló hatalom nyerne, akkor meglegyenek a saját emberek a kulcspozíciókban. Így aztán ha bármilyen belső, vagy külső (EU) támadás, kérdés jön a demokrácia leépítésével kapcsolatban nyugodtan lehet mutogatni, hogy ez nem igaz, hiszen nálunk független testületek irányítják például a médiát. Itthon ezt még sokan el is hiszik és nem csak a vak hívek. Ők a nyáj, akiket hülyére lehet venni, mivel inkább azzal foglalkoznak, hogy hó végén még jusson parizerre. A maradék, akinek van ereje még gondolkodni, pedig hülyére vannak véve.

Vajon ez a kormány bűne? Az ellenzéké? A miénk, hogy nem tüntetjük szét a fejünket? Nem kérem, ez a demokrácia hibája - nincs olyan fék egy köztársaságban, ami megállítaná a többség akaratát. Erről szól ugyanis az egész. Ha lenne, lett volna akkor a XX. század is máshogy alakul, pl. Hitler nélkül.

Egy ideje már törtem azon a fejem, hogy valahogy kifejtsem a magyar gazdaságot, politikát érintő gondolataimat. Az általam képviselt vállalati háttér azonban nem nagyon teszi lehetővé, hogy ezt nyíltan tegyem. Így most megpróbálom egy blogban kipuffogni magam.